Tesztek blog (10)

Miután a Musician Audio D/A konverterei alaposan átrendezték rendszeremben a digitális jelek sorsát és megítélését, nagy várakozással állítottam hadrendbe a cég előerősítőjét, ami példás technikai megoldásaival izomból rácáfol néhány népszerű hiedelemre, előítéletre. A Monoceros egy nagyszerű előerősítő felsőszintű műszaki tartalommal és produkcióval, megosztó kinézettel.

A modern HiFi-ben használatos varázsigék egyike a R-2R DAC. Eddig nem sok ilyen elven működő készülékhez volt szerencsém, csak futó kalandokon estem át a Denafrips és a HOLO Audio egy-egy jól sikerült példányával, de most komolyabb ismeretséget kötöttem a Musician Audio tekintélyt parancsoló R-2R D/A konvertereivel.

Hosszú kihagyás után ismét volt szerencsénk nagyszerű zenészekkel hangfelvételt készíteni a My Reel Club gondozásában, sőt ezúttal már kiadóként is részt vehettünk a folyamatban. Szubjektív beszámoló a munka menetéről, az előkészületekről és a technikai háttérről.

A műfaj kezdeti problémáinak leküzdése után egyre több nívós hálózati lejátszó jelenik meg a piacon és már nem feltétlenül kell egy autó árát fizetnünk értük. A Lindemann készüléke szerény kinézete és mérete ellenére komoly potenciált képvisel, mindennel fel van szerelkezve, amire manapság az új megoldásokra is nyitott zenehallgatónak szüksége lehet.

Zidoo UHD2000 lejátszó

Post 2020. június 22. In Tesztek blog

Mire képes egy modern media player a kihegyezett audio PC-vel szemben? 24 évnyi számítógépes zenehallgatás után eljött a korszakváltás ideje? Házilagos tuningolással, szükségmegoldásokkal, varázsigék mormolásával meddig tarthatjuk a tempót a professzionális fejlesztőkkel szemben?

Parasound P6 D/A PreAmp

Post 2019. október 16. In Tesztek blog

Közel 4 év telt el azóta, hogy a TEAC NT-503 DAC stabilan befészkelte magát rendszerembe és az életembe. Előtte és azóta is tucatnyi konverter járt nálam és bár akadt köztük jól eltalált példány is, egyik sem késztetett vásárlásra... mostanáig. A Parasound P6 nagy önbizalommal, komoly ajánlásokkal érkezett és kétséget sem hagyott felsőbbrendűségét illetően.

Fülekezés 2. - Altisztek

Post 2019. augusztus 18. In Tesztek blog
 
A közkatonákkal foglalkozó első felvonás után most a középosztályból válogattam néhány érdekes fejhallgatót, ezúttal is a Hangbarlang segítségével. Jókora példányokat vittem haza néhány napra. Ezek már nem a hordozható, strandolós, villamosozós darabok, így kizárólag asztali forrásról járattam őket. Tettem egy röpke próbálkozást és némelyiket a laptopom kimenetéről is meghajtottam, de gyorsan kiderült, hogy ezek a fülesek izmosabb játszótársakat kívánnak. TEAC UD-501 konverterem jófajta fejhallgató erősítővel rendelkezik, így hát ő vezényelte végig a 4 napos hadgyakorlatot. Zenei műsorként most is a Zmag anyagát használtam, amiről ismét leírom, hogy nem egy szokványos tesztanyag, mivel nem végletekig kihegyezett, technikailag hibátlan, sokkal inkább tanulságos felvételekből és nagyszerű muzsikákból áll.

3 utas nagymonitor

Post 2015. február 28. In Tesztek blog
Évtizedeken át hallgattam otthon aprócska hangszórókkal épített hangdobozokat, de szívem mindig is a nagy membránokhoz húzott. E vágyaimat jobbára kiéltem koncerthangosításokon, otthon esélyem sem volt komolyabb méretekkel együtt élni. Aztán pár éve úgy hozta a sors, hogy igazán nagy szobába költözhettem, ahol már meg lehet dörgetni a levegőt, hála a kezelt akusztikának és a méreteknek. Több Scan Speak motoros hangdobozom is kellemesen muzsikált itt eddig és mindet szerettem, egyik sem hozta azt az energikus hangélményt, reális hangszerméreteket, amit hallani szerettem volna. Az elmúlt hónapokban több nagyobb monitor is járt nálam, leginkább régebbi JBL-ek, amik az ismert hibáik ellenére is utolsó cseppet töltöttek a pohárba és úgy döntöttem, végre építek egy nagy 3 utas monitort.
 

Zenei tesztanyag

Post 2013. december 18. In Tesztek blog
Volt egyszer egy zenei/technikai magazin, ami hosszú vajjúdás után végül nem született meg, de az ott végzett munkának azért voltak gyümölcsei. Pl. összeállítottunk egy tanulságos zenei tesztanyagot. Egy lejátszó rendszer tesztelése során mindenki másra figyel, más módszereket és eszközöket alkalmaz, négis hasznos lenne a tesztbeszámolókat összevethetővé tenni. Ehhez segítség lehet egy fix zenei műsor, amit minden tesztnél használnak. Nem kell feltétlenül a világ legjobb felvételeinek lenni, sőt azok szerintem sokkal kevésbé alkalmasak egy rendszer megítélésére, hiszen általában átlagos felvételeket hallgatunk otthon (én legalábbis kerülöm a tupírozott gyári tesztlemezeket).

Fülekezés 1. - Gyalogság

Post 2011. október 03. In Tesztek blog
Komoly fába vágtam a fejemet... Az ország egyik legnagyobb - valóságban is kipróbálható - fejhallgató választékkal bíró, márka-független boltjából szépen sorjában elkéregettem egy kisebb raklapnyi típust. Meredek elképzelés, egy füst alatt nyilván irreális bármilyen sorrend kialakítása, ezért csoportokra osztottam a mezőnyt. Első körben a belépő árszintű, azaz 30.000 Ft alatti példányokat cipeltem haza néhány napra, hogy megpróbáljam kiismerni a lelkivilágukat. Halovány sejtésünk lehet, hogy a világverő bajnokot nem ebben a csapatban fogjuk megtalálni, de vajon lesz-e olyan példány, ami alkalmas eszköz lehet fájdalmas kompromisszumok nélküli zenehallgatásra.
Ön itt van: Kezdőoldal Cikkek Tesztek blog

Kapcsolat

Telefon: (+36) 309946437

Email: info@luxoraudio.eu

A szolgáltató neve: Pap László e.v.

Székhely: 1137 Budapest, Radnóti u. 38.

Nyilvántartási szám: 57041003

Adószám: 58691876-1-41