Hosszú kihagyás után ismét volt szerencsénk nagyszerű zenészekkel hangfelvételt készíteni a My Reel Club szárnyai alatt, sőt ezúttal már kiadóként vettünk részt a folyamatban. Nagyratörő tervekkel és komoly lendülettel indítottuk útjára a My Reel Club hangfelvétel sorozatát 3 évvel ezelőtt. Határozott szándékunk volt, hogy a technikai háttér iránt is érdeklődő zenehallgató közönség számára bemutassuk a hangstúdiókban zajló munkát, ezáltal segítsünk a zenei anyagok megértésében, értékelésében. Sajnos a világjárvány átmenetileg lehetetlenné tette néhány elképzelésünk megvalósítását, de a helyzet már javul, így bár egyelőre közönség nélkül, de bővíthettük saját felvételeink sorát.
Ezúttal Juhász Gábor triójával dolgoztunk a Planets című album felvételén a budapesti Digital Pro hangstúdióban. Gramofon- és Artisjus-díjas, Aegon-társdíjas jazzgitáros és zeneszerző, a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola jazz gitár szakán és a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszékén oktat, nem mellékesen 2021-ben az év jazzgitárosa lett. Gáborral régről ismerjük egymást, zenei pályánk is találkozott egykor, sok év után nagy örömmel üdvözöltem. Az 2006-ban alapított trióban Kovács Zoltán nagybőgőn és Jeszenszky György dobokon játszik, mindketten magasan képzett, hangszerüket mesteri szinten kezelő muzsikusok, akik izgalmas játékukkal és alázatosságukkal a munka során sok örömet okoztak a stábnak is. Sokra tartom az olyan zenészeket, akik nem önmagukat, hanem a teljes produkciót tartják fontosnak ilyen helyzetekben (is). Ők ilyenek. A trió Gábor zenei terveinek megfelelően kiegészült két taggal. Karosi Julia egyedien különleges énektechnikájával érdekes színt adott az anyagnak és a férfiakból álló csapatnak. Tony Lakatos jó ideje külföldön él, de minden hazai jazzkedvelő számára ismert szaxofonos, aki komoly nemzetközi ismertséggel is rendelkezik. Most néhány napra hazautazott a felvétel kedvéért. Tiszteletre méltó rutinja, zenei és emberi tekintélye a néhány napos közös munka fontos alkotórésze volt.
A felvételnek helyszínt adó Digital Pro stúdió vezetője, Matók István a hazai hangmérnöki szakma kiemelt személyisége, a MRC tagok számára sem ismeretlen, volt már nála összejövetelünk. A felvétel tervezésétől kezdve magabiztosan vezényelte a technikai stábot és a műszaki berendezéseket. A zenei elképzelések, a rendelkezésre álló idő és technikai eszközök alapján rögzítettük a főbb támpontokat:
- Az anyagot élőszerűen rögzítjük, minden zenész együtt, egyszerre, közös légtérben játszik, így élőben látják és hallják egymást, valós időben tudnak egymásra reagálni, ami ebben az improvizatív zenei stílusban elengedhetetlen.
- Hangzási korrekciókat, effekteket csak minimális mértékben akalmazunk, a szituációhoz leginkább illeszkedő mikrofonozással próbáljuk rögzíteni, ami a stúdióban elhangzik.
- Többféle rögzítő technikát használunk, készítünk soksávos 192kHz/24bit PCM anyagot ProTools rendszerben, sztereó DXD/DSD anyagot Merging Audio környezetben és lesz analóg szalagos sztereó felvétel is. A három verzió különböző értékesítési felületekre és közönség elé kerül, kidolgozásuk ennek megfelelően eltérő lesz.
- Az utómunkánál ragaszkodunk az eredeti hangzáshoz, hagyományos értelemben vett mastering nem lesz, de a PCM anyagnak igazodnia kell a kommersz zeneipari elvárásokhoz.
A felhasznált eszközök nagy része István stúdiójának állandó elemei. Az ott telepített AVID ProTools rendszeren történt a nagyfelbontású PCM rögzítés, minden mikrofon jele külön csatornán, így lehetőség van utólagos hangkeverésre, amit a leendő CD kiadvány és a streaming szolgáltatók elvárásai szükségessé tesznek.
Juhász Gábor két hangszert hozott a felvételre. A Copernicus in tartu című szerzeményt egy Collings C10 Deluxe akusztikus gitáron játszotta, a többi tracken egy legendás Gibson ES 175 Herb Ellis Modell Plus elektromos gitárt pengetett, melyre Thomastik Jazz Swing JS13 húrokat szerelt, abból is a legvastagabb szettet a telt hangzás érdekében, saját ujjait nem kímélve. Az elektromos gitár egy Nyerges András által épített csöves/FET-es hybrid erősítőn és 30 cm-es Fane hangszòròn szólalt meg, aminek hangját Sennheiser MD 421 és Shure SM 76 mikrofonokkal fogtuk be, a gitárhangzás ezek keverékéből állt elő.
Kovács Zoltán nagybőgője egy Fábián Géza féle 2006-os modell, ami elé két Neumann TLM103 mikrofon került a húrokhoz közel, illetve a húrláb alá. A szaxofonok elé Warm Audio 67 Tube Condenser (Neumann U67 klón) mikrofon került, Karosi Julia pedig egy Warm Audio 47 Tube Condenser (Neumann U47 klón) mikrofonba énekelt nagy átéléssel, rendkívül izgalmasan.
A doboknál AKG D25 (lábdob), AKG C251 (pergő), WA-84 (lábcin), AKG C414 (tomok) és AKG C12A (overhead) mikrofonok dolgoztak Jeszenszky György egyedi készítésű és nagyszerű hangzású DDrum felszerelése körül:
A stúdióban mindenki egy légtérben, de az áthallások csökkentésére egymástól paravánokkal elválasztva kapott helyet. Persze némi hang így is behallatszott oda, ahova nem kellett volna, de ez elkerülhetetlen egy élőszerű felvételnél. Ha teljesen szeparáltuk volna a szereplőket, technikai értelemben "jobb" hangzást kaptunk volna, de a zenei tartalom vélhetően sérült volna. A legendás jazz felvételek tanulságai alapján kiválasztott mikrofonok jeleit Trident, Warm Audio és Bricasti előerősítők fogadták, ahol enyhe dinamika processzáláson estek át. Ez sajnos elkerülhetetlen, enélkül gyakorlatilag képtelenség lenne a történéseket megfelelő minőségben rögzíteni. Az erősített jeleket a mai világban nem éppen megszokott módon egy 16 csatornás APB-DynaSonics analóg (!) hangpultba vezettük, amin az élő keverés és a csatornák szétosztása történt. A szalagos és a DSD felvételek megszólalási arányait ezen a pulton állítottuk be mindenféle digitális trükk nélkül, a két sztereó rögzítő ugyanazt a mixet kapta meg a hangpult L-R főkimenetéről. A soksávos ProTools rögzítéshez az analóg pult csatornánkénti Direct Out kimeneteiről kerültek digitalizálásra a jelek, minden mikrofoné külön felvételi sávra. A három rögzítő rendszer beépítése után ilyen munkakörnyezet alakult ki a stúdió vezérlő helyiségében:
Sok hely nem maradt, de még pont befért a producer és Koscsó Ferenc ötletgazda / főszervező is a MRC részéről. Jobbra az analóg hangpult és az előerősítők, mögöttük (a fotós elől rejtve) a szalagos rögzítő és Tamás jobbik keze, középen a ProTools rendszer kezelő felülete, balra a DXD/DSD rögzítő. Ez utóbbi egy felturbózott, analóg tápellátású, passzív hűtésű és egyedi kábelezéssel szerelt Luxor PC, amin Merging Pyramix szoftver futott DXD/DSD üzemmódban. A MRC felvételeire jellemző és a mai technikával elérhető legmagasabb felbontású digitalizálást egy analóg tápellátásról dolgozó Merging Anubis interfész végezte 2 sávon, Evidence Lyric kábeleimmel bekötve. Az analóg szalagos felvétel Nagra IV-S NQS-LSP magnetofonnal, SM468 szalagra készült 38 cm/s sebességen, CCIR ekvalizálással, Perczel Tamás szakértő felügyelete alatt. A stúdióban Yamaha NS-10 közeltéri és Dynaudio midfield monitorokat használtunk behallgatásra, de persze mindhárman vittük magunkkal a saját fejhallgatóinkat és műszereinket, hiszen a felvételeket kontrollálásánál fontos, hogy jól ismerjük az ellenőrző eszközöket.
25 évig éltem különféle stúdiókban. Már visszavonultam az ilyesfajta megpróbáltatásoktól, de alkalmanként még szívesen részt veszek komolyabb akciókban, mint pl. a My Reel Club felvételei. Aki ennyi gomb, kapcsoló és tekerő között él hosszabb ideig, megtanulja tisztelni a technikát és a kollégákat. Felemelő érzés, mikor hasonlóan érző és viselkedő emberekkel dolgozhatunk együtt, ahogy ennél a felvételnél is történt. A zenészek elfoglaltságai miatt szűkös idő, mindössze másfél nap állt rendelkezésünkre a felvételek elkészítésére. Ez csak abban az esetben jöhet össze, ha a folyamatot nem lassítják technikai problémák, mindenki uralja és szinten tartja a maga területét, ide értve a technikai stábot és a muzsikusokat is. A beszereléssel és beállással töltött nulladik nap után szerencsére semmilyen komoly gond nem merült fel, a technika is magabiztosan tette a dolgát, ráadásul a felkészült zenészek is nagyon precízen adták elő a műsort, némelyik track-et egyben elsőre, de legrosszabb esetben is harmadikra feljátszva. Maradjon köztünk, hogy itt sok muzsikus elvérzett volna, mert jellemzően ahhoz vannak szokva, hogy a stúdióban mindent ki lehet javítani, újra és újra fel lehet játszani. Ezúttal ezt kizártuk, így nagy fegyelemre és koncentrációra volt szükség.
Az élőszerű felvételek fontos paramétere a szintezés. Mivel itt nincs lehetőség javításra, a felvételi jelszinteket úgy kell beállítani, hogy túlvezérlés nélkül érjük el a lehető legnagyobb jel/zaj viszonyt és dinamikát. Az MRC felvételeknél ilyen funkcióra nem használunk limitereket és kompresszorokat, ezért kissé stresszesek a felvételek. Szerencsére sikerült úgy beállítani mindent, hogy a digitális anyagon -5 dB FS környékére estek a csúcsértékek, ami még biztos távolságra van a halálos 0 szinttől, de már nagy dinamikát eredményez.
És ha már dinamika... Visszatérő kérdés, otthoni zenehallgatásnál milyen hangerő ad valós ábrázolást. Ezúttal folyamatosan monitoroztuk a stúdióban a hangnyomást, erre mutat egy példát az alábbi ábra is. A meghallgatáshoz némi segítséget is adunk majd olyan módon, hogy az albumon szerepelni fog egy kitartott szaxofon hang referenciaként és ha ennek hangerejét otthon 75-80 dB SPL hangnyomás közé állítjuk (ehhez sajnos szükséges egy műszer), akkor a teljes anyagot nagyjából olyan dinamikával és hangerőn élvezhetjük, ahogy a stúdióban élőben elhangzott. Ez persze sokaknál nem fog összejönni a lejátszó rendszerek és a szobák akusztikai fogyatékai miatt, de egy próbát mindenképpen megér. Alább látható a Saturn c. szerzemény eredeti (C súlyozás, slow av.) hangnyomás görbéje a stúdióban, a zenészektől 3-5 m távolságban mérve. A csúcsértékek 98-100 dB SPL környékére estek, az átlagérték 85-90 dB SPL(C) között.
Mivel az általam használt technika felvétel közben hiba nélkül tette a dolgát és nem kellett folyamatosan zsonglőrködnöm vele, volt időm zenehallgatásra is munka közben. Koncerteken és stúdiókban mindig konkurál bennem a muzsikus és a hangmérnök; hol a zenei részletekre, hol a technikai paraméterekre figyelek. Ezek szerencsére inkább támogatják egymást, nem dúl köztük ádáz csata. Felvétel közben képes voltam néha elmerengeni a Nagra magnó szépségén és a muzsikusok játékán is, basszusgitárosként főleg Kovács Zoltánt követtem nagy élvezettel. A csoda, hogy alig pár méterre tőlünk születik a zene egymásra hangolt lelkek és berendezések közreműködésével, számomra az élet legszebb érzései köz tartozik.
Az utolsó felvételi nap végén közösen végighallgattuk a rögzített anyagot, felmerült néhány kérés a közreműködők részéről és némi tanulságot is megfogalmaztunk. A folyamat végén természetesen minden alkotó áldására szükség lesz, hogy olyan anyag kerüljön a közönség elé, amit minden szereplő jóváhagyott. Ez is jól mutatja, hogy a hangmérnök nem teljhatalmú önkényúr a stúdióban, egymaga nem dönthet minden kérdésben, a megszólalással kapcsolatban a hozzá érkező technikai, esztétikai és művészeti kéréseket teljesíti, a saját tapasztalatai és szakmai tudása alapján választott módon.
Természetesen köztünk is felmerült, a három rögzítés közül melyik képvisel magasabb minőséget, illetve melyik van közelebb az "élő" megszólaláshoz. Az élő itt most idézőjeles, hiszen mi a vezérlő helyiségben nem a hangszerek eredeti, hanem a mikrofonok által összeszedett hangját halljuk, ehhez tudjuk hasonlítani a felvételeket. Abban egyetértés volt, hogy a DXD és az analóg szalagos felvétel nagyon megközelíti az élő hangzást, közöttük csupán apró, inkább ízlésbeli eltérés van. Részemről a digitális DXD verziót tenném első helyre, analógpárti Perczel Tamás barátom természetesen a szalagra voksolt. Nyilván másként van a fülünk hangolva, de ez nem baj. Ide kívánkozik, hogy a hifista hitvitákban emlegetett óriási különbségeknek mi csak apró töredékét érzékeltük a felvételek között, mindegyikben jóval több információ van, mint amit a legtöbb otthoni HiFi rendszer megmutatni képes.
A felvételek elkészültek, a feldolgozás, feltöltés, publikálás és az ezekkel járó ügyintézés következik, aztán a közönség elé kerülhet az anyag. Terveink szerint elérhető lesz a nagyob streaming szolgáltatóknál, a NativeDSD webáruházban, audio CD formájában, illetve közvetlenül a My Reel Club felületein is. Az utómunka rám eső részével már végeztem, kiválogattam a zenészek által megjelölt verziókat, néhány alapszintú korrekciót hajtottam végre (vágás, trackelés, befutók/kifutók, jelszintkorrekció, formátum konvertálás, metaadatok feltöltése, stb.), ezek már otthoni nyugalomban történtek.
Az elkészült anyag erősen eltér a kommersz zenei kiadványok szokványos hangzásától, leginkább a dinamikában van különbség. Mivel csak minimális komprimálást alkalmaztunk, a felvételen megmaradt a halkabb és az erőteljesebb zenei történések közötti hangerő különbség, közel 60 dB mértékben (a kommersz anyagokon 15-30 dB szokott lenni). Ebből fakadóan az anyag lejátszása néhány otthoni rendszernek gondot okozhat, hiszen ha a leghalkabb részleteket is meg akarjuk szólaltatni, azok hangnyomásban meg kell haladják a háttérzaj mértékét, ami lakóterekben jellemzően 35-45 dB SPL. Tehát a csúcsértékek 100 dB köré esnek, amit a gyengébb HiFi láncok képtelenek élvezhetően, agresszív torzítások nélkül megugrani. No de a hifisták régóta dédelgetett álma a nagydinamikájú felvétel, akkor hát tessék!
Az anyag másik jellemzője, hogy mastering hiányában a hangszínek esetleg tompábbnak tűnhetnek elsőre, mint a legtöbb kiadványon. Javaslom, adjatok időt a fületeknek, mert az emberi hallás néhány perc alatt képes korrigálni az ilyen "problémákat"! A frekvencia tartomány becsületesen szélesre sikeredett, az alábbi ábrán jól látható, hogy 20 kHz felett is bőven van még zenei tartalom:
Készült egy 2 perces kóstoló, amit már meg tudok mutatni 44kHz/24bit, 352kHz/24bit és DSD128 formátumban, tessék bátran belehallgatni! A kész anyaghoz pedig majd kellemes szórakozást kívánok!
