1996. Ebben az évben találkoztam először az Internet világával. Ebben az évben vásároltam az első mobiltelefonomat. Ebben az évben vettem az első PC-met egy professzionális hangkártyával (utóbbinak 110e Ft volt a nehezen feledhető vételára, ami akkoriban 4 havi átlagkeresetet jelentett). Ebben az évben kezdtem el hangfelvételeket készíteni számítógép segítségével. Ebben az évben kezdtem el kísérletezni az otthoni számítógépes zenelejátszással. Számomra akkor még nem léteztek külső D/A konverterek, lejátszó szoftverből is csak kétfélét találtam (WinAmp, Jetaudio), az operációs rendszerek (Windows 3, Windows NT) enyhén szólva nem támogatták a multimédiás felhasználást, sőt még USB összeköttetés sem létezett. A nehézségek ellenére én mégis hamar átpártoltam a lemezek világából, eladtam az utolsó CD pörgetőmet és a lemezjátszómat is elcsomagoltam, ma is a szekrény mélyén alussza hosszú álmát. Ezzel persze sikeresen kivívtam a hobbitársak megvetését, akik a számítógépekben inkább gonosz ellenséget, nem hasznos segítőtársat láttak. A többség azóta véleményt váltott, de még mindig vannak, akik szerint számítógép nem való HiFi rendszerbe.
24 év rövid idő, de arra bőségesen elégséges volt, hogy életünkben alapvető létszükségletté vált a mobiltelefon, az internet és a számítógép is, sőt utóbbival ma már nem bűn zenét és filmeket lejátszani. Sokan belátták, hogy ha már időnk nagy részét ilyen gépek társaságában töltjük, érdemes őket sok más, korábban nem megszokott feladatra is használni. 4-5 évvel ezelőtt éreztem az áttörést, amikor széles körben elfogadottá vált a HiFi rendszerekben is a PC, mint lejátszó eszköz, kapott is egy hangzatos "Audio PC" plecsnit. A hifistáknál jóval rugalmasabb házimozisok kicsit korábban eszméltek, náluk már 10 évvel ezelőtt is gyakori volt a HTPC-k használata. A népszerűség persze meghozta a piaci változásokat is, már vállalkozások sora fejleszt lejátszó szoftvereket, audiophil alkatrészeket, komplett gépeket. Jómagam is színre léptem a Luxor PC többféle verziójával, a hazai piacon talán elsőként, de néhány éven belül többen is követték példámat. Sokan össze is kötötték a nevem a számítógépes lejátszással, szándékom ellenére is szószólóvá váltam a témában. Ám ahányszor csak lehetőségem volt rá, kifejtettem, hogy az audio PC szerintem csak egy átmeneti megoldás, komoly pályafutásra nem számíthat, hamar le fogja váltani valamilyen céleszköz, amiben nem lesz benne az a rengeteg, audio és videó lejátszáshoz felesleges alkatrész, szolgáltatás, ami a mai audio és HTPC-kben található. Ezek a készülékek sok szempontból közönséges PC-k, az alaplapok, processzorok, memóriák, adattárolók semmiben sem különböznek a más számítógépekben használt egységektől. "Csupán" annyi történik, hogy a kommersz, kapcsolóüzemű PC tápegységeket audiophil körökben elfogadottabb, alacsony zajú lineáris tápegységre cserélik, ami persze önmagában még nem garantál semmit (lásd a Parasound P6 előerősítő példáját!), növelik a tápáramkörök számát, csiszolgatják az adatcsatolásokat, speciális USB kártyákat készítenek, száműzik a gépekből a mozgó alkatrészeket, a ventilátorokat hűtőbordákra cserélik, illetve az operációs rendszereket, lejátszó szoftvereket próbálják finomítani, a felhasználáshoz igazítani. A Luxor PC is pontosan ezeken esett át fejlődése során, de az audio PC-k bizony közönséges személyi számítógépek. A műfaj megmentője egy nagy cég lehetett volna, aki nagy tételben és emberi áron dob piacra audio felhasználásra tervezett, speciális egységeket, de ez valamiért nem következett be. Vélhetőn hozzám hasonlóan a tőkeerős befektetők sem láttak komoly jövőt az audio PC-ben, tömeggyártás nélkül viszont a kifinomult alkatrészek és gépek ára a csillagok közé repült, egy élvonalbeli audio PC ára több millió forint. Ezzel viszont elveszítettük az egyik legerősebb érvünket, mégpedig hogy ha már úgyis ott van a szobánkban egy számítógép, "ingyen" használhatjuk azt zenehallgatásra is. A minőségi számítógépes videó és zenelejátszás ma már semmivel sem olcsóbb, mint a többi megoldás, szóval a sikeres műtét dacára a paripa elhalálozott.
Mindig akadtak szkeptikusok a témában, akik jól bevált, hagyományos készülékekkel vetették össze a média PC-ket és bizony jó ideig könnyedén le is tudták győzni azokat. Ám a számítógépek szoftveres és hardveres fejlesztése erőteljes ütemben zajlott, így a kapott kép- és hangminőség törvényszerűen elérte a korábbi referencia szinteket. A Luxor PC is rendre győztesként szerepelt az ilyen megmérettetéseken, nála jóval drágább asztali lejátszókat is utasított maga mögé minőség, praktikum és ár/érték szempontjából. De közben erejét gyűjtötte egy új műfaj, elsősorban távol-keleti cégek üzemeiben egyre izmosabb célgépek készültek, de nem a hagyományos PC-t variálták, inkább a mobil eszközök világából emeltek át technikai megoldásokat. A folyamatot nagy mértékben könnyíti a nyílt Android rendszer, ami a végtelenül komplex Windows világhoz képest ideális környezetet ad az audio és videó lejátszás számára is. Lássuk be, erősen komikus, mikor a megvásárolt Windows rendszer szolgáltatásainak 99 %-át újabb pénzen vásárolt szoftverekkel próbáljuk kikapcsolni a jobb hangzás reményében, vagy mikor izomgépeken futtatunk olyan szoftvereket, amik egy 20e forintos telefonon is gond nélkül futnak!
A média playerek piacának új generációs résztvevői között ma már sok céget találunk, közülük a legnépszerűbb nevek a ChromeCast, Dune, Oppo (időközben kiszálltak), Zappiti, Zidoo, Egreat, Nvidia Shield. Termékeikben közös, hogy a hardver és a szoftver is a felhasználási feladat teljesítésére szorítkozik, nélkülöz minden túlkapást és felesleges összetevőt, így a készülékek kis méretűek, alacsony fogyasztásúak, kezelésük egyszerű és rugalmas, áruk alacsony. Közülük néhány szempontból kilóg a Zidoo egyik terméke, amely próbál átlag feletti minőségi elvárásoknak is megfelelni. Kíváncsiságból tettem hát vele egy próbát és a végére jártam, mit produkál egy modern media player a kihegyezett audio PC ellenében. Hozzám hasonlóan sokan mások is ezen törhetik a fejüket, mert a készülék beszerzése nem egyszerű, hiánycikknek is mondhatjuk.
A szokványos aprócska lejátszók jellemzően megelégszenek azzal, ha egy pipát tehetnek a gyakoribb audio és videó formátumok lejátszása mellé. A Zidoo emeli a tétet, izmos hardvert épített az UHD2000 nem is olyan apró, 43 x 31 x 7 cm méretű gépházába. A központi processzor a Realtek RTD1296 ARM Cortex-A53 quad-core, amit 4 GB DDR4 RAM támogat. A videó feldolgozásért ARM T820 chip felel. Kapunk gigabites ethernet csatlakozást, WiFi és BT összeköttetést, koaxiális és optikai digitális, RCA és szimmetrikus XLR analóg audio kijáratokat, két HDMI 2.0 kimenetet és egy bemenetet, továbbá a hátlapon USB 3.0 és USB C, az előlapon USB 2.0 csatlakozást (utóbbi sajnos csak az előlap lehajtása után érhető el). Az audio jelek feldolgozását XMOS áramkör és ESS Sabre 9038 Pro D/A chip végzi, natív DSD és PCM támogatással. Az Android rendszer és az applikációk 32 GB eMMC belső tárhelyen foglalnak helyet, ezen túl a készülék két SATA3 csatolású merevlemez fiókkal rendelkezik, amikbe hagyományos és SSD háttértárakat is betolhatunk, oldalanként max 14 TB tároló kapacitással, ami vélhetően mindenkinek bőségesen elegendő. Videó fronton True 4K/60P H.265/HEVC HDR 10bit feldolgozást kapunk, audio fronton a maximális felbontás DSD512 és 768kHz/32bit PCM. Ez eddig jeles minden szempontból, nehéz belekötni, bónuszként van a készülékben egy analóg tápegység toroid transzformátorral. A csomagban találunk még egy infrás, tanítható távvezérlőt is. A készülék szerény fekete külsőt kapott lehajtható előlappal, igényesen visszafogott, állítható fényességű, korrekt minőségű kijelzővel. Nem idegesít a távol-keleti készülékeknél általános brutális kék LED, az ízléstelen aranyozott gravírozás is elmaradt.
Beüzelemés után a grafikus felületen zene- és filmlejátszó alkalmazás, illetve beállítási lehetőségek hada kínálja magát. Előzetesen olvastam néhány régebbi szoftveres bénaságról, ezért első intézkedésem a készülék szoftverének frissítése volt. Szerencsére pont a napokban adtak ki egy újabb verziót, én már annak birtokában kezdtem meg az ismerkedést. Filmjeimet egy jókora merevlemezre gyűjtöttem, amit a Zidoo gyomrába ültettem, ő pedig szorgalmasan átvizsgálta a tartalmát. Két évtizedes audio PC és HTPC felhasználással a hátam mögött reflexből próbáltam a megszokott felületeket, szoftvereket ráerőltetni az új masinára, ami csak részben sikerült, mivel Android erősen más világ, mint a Windows. Videó lejátszásra sok évig Kodi-t használtam, aminek van ugyan Androidos verziója is, ám sehogy sem sikerült hibátlan működésre bírnom az új gépen. A filmeket még sikeresen betárazta magának a szoftver, így megkaptam az ismerős felületet, de a lejátszás már gondot okozott, a kép ugrált, nem tudta szinkronizálni a vetítőmmel, a Windows-nál bevált trükkök nem működtek. Kedvenc zenelejátszómat, a jRivert sem tudtam megfelelően telepíteni, csak egy fogyatékos kezelő felületet sikerült kicsikarnom belőle. A Google Play áruház telepítése után rendelkezésemre állt az Android világ rengeteg alkalmazása, de némi küszködés után felhagytam a makacssággal és használni kezdtem a Zidoo saját megoldásait. A videó lejátszó példás rendben felsorakoztatta filmgyűjteményem elemeit, sőt rengeteg érdekes információt is letöltött hozzájuk a világhálóról. Szinte minden filmet tökéletesen felismert, csupán néhány magyar koncerttel gyűlt meg a baja, azokhoz nem talált semmit a nemzetközi adatbázisokban. A puritán felületet szokni kell a Kodi után, de maga a filmlejátszás tökéletesen működik a gyári szoftverrel. Sőt nem csak működik, hanem az első néhány tesztnél az államat is megpróbálta elcsatolni a fejemtől, mert olyan képminőséget produkált, amit nekem PC-ből még nem sikerült kicsikarnom. Sokan mondogatják, hogy HDMI kimeneten nem lehet különbség két lejátszó képminősége között, de sokadszor meg kell őket cáfolnom, ugyanis a Zidoo durván éles, részletgazdag, zajtalan és reccenésektől mentes mozgású képet produkál, amit más lejátszóktól soha nem kaptam meg. Korosodó Sony HW45ES projectorom új erőre kapott és gyönyörű képpel kápráztatott el. Itt már eldöntöttem, hogy a Zidoo marad nálam, de még hátra volt a legnagyobb feladat, a hangminőség tesztelése, amiben sokkal finnyásabb vagyok, mint videóban.
Audio terén a Zidoo kicsit bonyolultabb szerkezet, mint videó fronton. Alapesetben az audio jelet közvetlenül kiküldi valamelyik digitális kimeneten (S/PDIF, HDMI). Ezzel a megoldással nem tettem próbát, többet vártam el a készüléktől. A Zidoo használók túlnyomó többsége filmlejátszásra veszi a masinát, audio teszteknek, HiFi-s felhasználásnak szinte semmi nyoma a Neten. Ám amit találtam róla, ott megemlítik, hogy a hátlapi USB csatlakozáson át a készülék hajlandó kimeneti eszközként kezelni néhány külső USB-s DAC-ot. Összekötöttem hát a Parasound P6 USB bemenetével és valóban működik, a Zidoo elfogadta audio kimenetként. Ekkor már kezdtem kritikusan fülelni és bizony, nem kis meglepetést okozva meglepően jó hangzást kaptam. Ellenérzéseimmel dacolva itt merült fel bennem először, hogy ez a készülék esetleg képes kiváltani a drága audio PC-t, de még előttem állt egy komoly lépés. Ugyanis a Zidoo saját D/A konverterrel is rendelkezik, amiben ugyan rossz hírnevű Sabre chip működik, de az előítéleteket nem árt néha próbára tenni, így hát a belső DAC bekapcsolásával megkértem a készüléket, mostantól az audio műsort analóg XLR kimeneten küldje a Parasound előfok számára. Mint a legtöbb modern DAC esetében, itt is választhatunk a D/A feldolgozás audio szűrői közül, amik kissé más hangzást adnak, el lehet velük játszani. Hagytam időt a lenyugvásra magamnak és a Zidoo-nak is, csak pár nappal később ültem le részletes véleményt alkotni. Jónéhány ismert albumot játszottam le, hol a Parasound, hol a Zidoo D/A fokozatát használva. Nehezen hittem a füleimnek, de ellenpélda nélkül mindenféle zenénél a Zidoo-t talátam élvezetesebbnek, erősebbnek, kiegyensúlyozottabnak, semlegesebbnek. OK, tudjuk, hogy a P6 elsősorban előerősítő, inkább csak az eladhatóság piaci kényszeréből építettek be egy D/A konvertert, de az mégiscsak elpáholta korábbi DAC-jaimat, szóval nem volt alacsonyan a léc. Nem szépítem a dolgot, a Zidoo lejátszó maga mögé utasította forráskészülékként a Luxor PC-t, D/A konverterként pedig a Parasound P6-ot. A fölény több, mint meggyőző, nem csak a szokásos "olyan, mintha... " eltérés hallható, annál jóval több. További adalék, hogy Zidoo - Parasound közötti USB összeköttetésen a lejátszás nem volt teljesen hibátlan, néha apró ugrások jelentkeztek a zenében, amik a Zidoo saját DAC-ját használva nem mutatkoztak.
Itt már kezdtem szoktatni magam a gondolathoz, hogy 24 év után mostantól esetleg nem egy PC szolgáltatja a napi műsort otthonomban. A kép- és hangminőség nem volt már kérdéses, a látottak és hallottak meggyőztek, de számomra lényeges a felhasználás kényelme is, ebben pedig még számos kérdésre kellett választ találnom. Pl. jRiver nélkül miként fogom vezérelni a zenehallgatást. A Zidoo saját zenelejátszó alkalmazása enyhén szólva is fapados, tartós együttélésre azonnal alkalmatlannak ítéltem. Próbát tettem néhány Androidos lejátszóval, de néhány perc után magamból kikelve töröltem mindet, hol az ízléstelen felület, hogy az önkínzással felérő vezérlési mód miatt. A közelmúltban már tettem egy rövid próbálkozást a Roon használatával, de akkor nem éreztem a késztetést a váltásra. Most viszont a jRiver elvesztése miatt lépnem kellett, visszaköltözött a Roon a rendszerembe, kihasználva a 14 napos ingyenes próbaidőszakot. Otthon töltött időm nagy részét egy izmos munkagép előtt töltöm, ami zenei, fotós és videós utómunkára van kitalálva, így meg sem kottyan neki egy audio szerver futattása, tehát felkértem a Roon Core főszerep betöltésére is, a Luxor PC-ben állomásozó zenéimet átköltöztettem ide és kíváncsian vártam, miként érem el a Zidoo lejátszót a Roon hálózaton. Újabb kellemes meglepetésemre a készülék Roon Ready címkével jelentkezett be és kínálta fel magát kimeneti eszközként. Úgy tudom, ez az új firmware-nek köszönhető, a régebbi verziókban ez még nem szerepelt, a Zidoo leírásában sem említik, de most itt van és működik. Ráadásul a jRiver-rel ellentétben a Roon esetében teljes értékű Tidal integrációt is kapunk, így a nagyszerű zeneszolgáltatás is tökéletesen besimult az új rendszerembe. A kapott hangminőség hallatán örömöm teljessé vált, a Luxor PC-t érdemei elismerése mellett egy rövid ünnepség keretében elcsomagoltam (mostantól egy budapesti nívós HiFi bemutató teremben teszi dolgát).
Több hetes együttélés után nagyon megszerettem az új felállást. Kedvenc zenéim, szeretett online rádióim és a Tidal kínálata nagyszerű minőségben, kényelmes vezérléssel szólalnak meg, az esti filmnézés is fokozottabb élménnyé vált az új képminőséggel. Mindez fura hibajelenségek, bizonytalanságok nélkül zajlik, amik nem voltak példa nélküliek a PC-s lejátszásnál. Filmkatalógus problémámra is megoldás született, mert a Zidoo fejlesztői a sok felhasználói kérésnek engedve készítettek egy Kodi verziót, ami támogatja a készülék hardverét (pontosabban a Zidoo gyári lejátszó szoftverére épül) és a megszokott Kodi felületet kínálja ZDMC néven. Fejtörést okozott a Windows és Android rendszerek közötti hálózati átjárhatóság. Filmgyűjteményem karbantartását szerettem volna a Windows-os gépről intézni, de a Zidoo nem akart megjelenni a hálózati helyek között. A megoldást az Androidos Samba szolgáltatás és az FTP szerver bekapcsolása hozta, ezután a Zidoo playert Windows alatt már fel tudtam venni a hálózati eszközök közé, ott külön meghajtóként, Z jelzéssel jelenik meg teljes hozzáférést biztosítva. Zenelejátszásnál a Zidoo vakon teszi dolgát, kijelzőre nincs szükség, Roon hálózaton vezérlem a folyamatot egy PC-ről, de ilyenkor is hozzáférhetünk a készülék beállításaihoz a Zidoo applikációjával. Bekapcsolt kijelző mellett a gyári távvezérlővel mászkálhatunk a funkciók között, de egeret, billentyűzetet is csatlakoztathatunk a hatékonyság érdekében. Ezzel minden kényelmi elvárásom teljesült, a produkció minősége meghaladja a remélt szintet, szóval bármennyire is fura kimondani, mostantól nincs sem audio PC, sem HTPC a rendszeremben, csak egy barátságos, mindenes masina, amit bátran ajánlhatok minden, hozzám hasonló felhasználónak.
Semmi sem tökéletes, a Zidoo UHD2000 sem az. A beépített ventilátorra sajnos szükség van, mert bár a beállítások között kikapcsolhatjuk, intenzív felhasználásnál erősen melegszik nélküle a készülék, szükséges a belső légcsere, ilyenkor viszont hallható zaj mellett teszi dolgát a pörgentyű. Automatikus vezérlésre állítva filmlejátszás, zenehallgatás során nem pörög fel, csak böngészéskor, szóval ezzel a fogyatékossággal együtt lehet élni. A formatervezői díjakra esélytelen gyári távvezérlő gombnyomásra éled fel, azaz minden parancshoz két mozdulat szükséges, ami eleinte utálatos, de idővel megszokható. A belső DAC használata kb 200 ms késleltetést okoz az audio adatfolyamban, emiatt a filmhangok elcsúsznak a képtől filmnézés közben, de ez szerencsére a készülék menüjében korrigálható. Az UHD2000 a Zidoo flottájának vezetője, azaz legdrágább típusa, ára magasabb a legtöbb konkurens termékénél is, jelenleg 330e Ft körül lehet hozzájutni, ám az árkülönbözet indokolt a kapott minőség miatt, amennyiben zenelejátszásra is használjuk a készüléket. A komolyabb media PC-khez viszonyítva a Zidoo töredékáron érhető el, mégis hozza azok lejátszási minőségét, az árkülönbségből pedig bőven futja a Roon és a Tidal prémium szolgáltatásaira, ami számomra elégséges ok a váltásra. És ez a váltás nálam nem csak egy készülékcserét, hanem egy korszakváltást is jelent, ami nem kis dolog.
